×

Az MFOE Audiológiai Szekciójának 59. Vándorgyűlése

2023-03-16

2023. október 12-14. között kerül megrendezésre az MFOE Audiológiai Szekciójának 59. Vándorgyűlése Balatonalmádiban. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!


Kedves Kollégák, kedves Barátaink!

Először is sok szeretettel köszöntünk mindenkit az MFOE Audiológiai Szekciójának 59. Vándorgyűlésén!

Sok minden történt és sok víz lefolyt azóta a Dunán, hogy a hagyományos keretek közt régóta bevált, két évente megrendezett, önálló audiológiai vándorgyűlésen találkozott a szakma apraja-nagyja, az audiológus asszisztensnőktől az orvosokon át a kiállítókig. Bár 2019-ben Kisely főorvos úr rendezésében Bükfürdőn önálló audiológiai kongresszusunk volt, de előtte és utána éveken át az MFOE kongresszussal összevont vándorgyűlések voltak, ahol kisebb/rövidebb hangsúlyt kapott az audiológia.

Szeretnénk, ha újra régi fényében tündökölne a vándorgyűlés, sok-sok résztvevővel, előadóval és kiállítóval. Reméljük, hogy a járványhelyzet a nagy átoltottságnak köszönhetően elcsitul és nem szól bele a terveinkbe.

Az eltelt egy év alatt ismét számos újdonságról számolhatnak be mind a hallásjavító eszközöket forgalmazó cégek, mind az ezeket alkalmazó kollégák, ideértve az audiológus asszisztensnőket is. Újításként bevezetjük, hogy – mivel egy teamben dolgozunk az asszisztensnőkkel - egy szekcióban adjanak elő az orvosokkal. Továbbra is szeretnénk megjutalmazni a legkiválóbb teljesítményt nyújtó kollégáinkat a Belsound, a Békésy és a Widex díjjal.

A szakmával szorosan kapcsolódó HGYFOSZ újra hagyományosan a kongresszus első napján, csütörtökön bemutatkozó előadásokat tart, majd az esti fogadás után péntek reggeltől nyitjuk meg a kongresszust, a Békésy díj átadásával. Az előadások után kerül megrendezésre a bankett, színes kulturális műsorral és ínycsiklandó harapnivalókkal. A kongresszus szombat kora délutáni zárása után lehetőség nyílik egy kirándulásra a csodás Balaton felvidéken, vagy ellazulásra a kiváló wellness szekcióban.

Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!

 
 

     
Dr. Németh Adrienn
MFOE Audiológiai
Szekció Titkára
Dr. Küstel Marianna
az MFOE Audiológiai
szekciójának elnöke,
a Vándorgyűlés elnöke
Prof. Dr. Tamás László
az MFOE elnöke




A kongresszus hivatalos weboldala:
https://www.congress-service.hu/rendezveny/audi2023


 

Cikk értékelése Eddig 4 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások

Bejelentkezés

Technikai forródrót:
+36 30 327 4143

AZ EGYESÜLET KIEMELT TÁMOGATÓJA:

 

SANOFI

Az MFOE Arany fokozatú
támogatója a SANOFI.
 
 

AZ EGYESÜLET TÁMOGATÓI:

 

 teva

Victofon

Kedves Doktornő! Kedves Doktor Úr!

Figyelmébe ajánljuk az „Utazás a fej-nyaki daganatok világában” című 5 részből álló podcast-sorozatunkat!

Meghívott vendégeink Dr. Dános Kornél moderálásával az orvostudomány legújabb vívmányait és érdekességeit tárják fel, mutatják be, különös tekintettel a fej-nyaki dagantok világára.
  Tovább a weboldalra »  
 
 

Egyesületünk bankszámlaszáma:
11708001-20315478-00000000

Tagdíj: 10.000 Ft/év

Kérjük a tagdíjat erre a
számlaszámra fizesse!

A Közgyűlés határozatának
megfelelően 2023-tól a tagsági díj
egységesen 10.000 Ft/év.

Akinek túlfizetése volt a múlt évben, annak az idei évi (2024) tagdíjban ezt jóváírtuk és a befizetendő tagdíj összege ennek mértékével természetesen csökkenthető.

Befizetés előtt ellenőrizze
az egyenlegét a honlapon
!

A tagdíjról és a befizetésekről további
információk itt érhetők el!

A Magyar Fül-orr-gégészet
fejlesztéséért Alapítvány
Adószám: 18190003-2-42

Számlaszám:
11701004-20217868-00000000

Ha úgy gondolja, hogy támogatja céljainkat, kérjük, adja adója 1%-át
"A Magyar Fül-orr-gégészet fejlesztésért" Alapítványnak. Támogatását - betegeink nevében is - hálásan köszönjük!

Alapítványunkról további
információk itt érhetők el!

ujsag 70. évfolyam, 4. szám

Válasszon lapszámot

Partnerek

  Megjelent!
 
 

Megjelent Dr. Reményi Ákos
"A hangprotézissel végzett
beszédrehabilitáció gyakorlati kérdései
"
című szakkönyve.
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Andor professzor úr "Gyakorlati rinológia" című szakkönyve.
Évente számtalan szakkönyv jelenik meg világszerte ebben a témában, hazánkban azonban mindez ideig ilyen jellegű kiadvány
nem látott napvilágot.
 
További információk

 
 

Megjelent
Katona Gábor és Hirschberg Jenő szerkesztésében a

Gyermek Fül-orr-gégészet

tankönyv
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Jenő, Hacki Tamás,
Mészáros Krisztina szerkesztésében a

FONIÁTRIA ÉS TÁRSTUDOMÁNYOK

első és második kötete.
 
További információk