Epidemiológiai adatok támasztják alá, hogy az 1990-es évek óta a szifilisz incidenciája mind Magyarországon, mind a környező országokban fokozatosan növekszik. A betegség extra­genitális formáinak diagnosztizálásában az interdiszciplináris szemlélet nélkülözhetetlen, korai felismerésükre kizárólag a társszakmák bevonásával van esély.
A szerzők közleményükben áttekintik a szifilisz klinikumát, illetve néhány extragenitális szifiliszes eset bemutatásával szemléltetik a betegség fül-orr-gégészeti vonatkozásait. A fertőzés terjedésének megakadályozására tett erőfeszítések között nemcsak az adekvát kezelés, a kontaktuskutatás, hanem a fiatalok edukációja, helyes értékrendjének kialakítása is kiemelt fontossággal bír.

Az népesség elöregedése miatt növekszik az idős fej-nyakrákos betegek száma. Az idősebb betegeknél gyakoribbak és súlyosabbak a kísérőbetegségek, rövidebb a várható élettartam, és ezek a betegek eltérő prioritásokkal rendelkeznek. Mindez bonyolultabb döntéshozatali folyamathoz vezet a terápia tervezésénél. Mindezeken túl a kezelés eredményét nehezebb előre jelezni az idős betegek esetében. Másrészt a fiatalabb fej-nyaki tumoros betegek között bizonyítottan több a különböző geriátriai szindrómában szenvedők aránya. A publikált, többnyire retrospektív tanulmányok ellentmondó eredményeket mutatnak a kezelés eredményét befolyásoló különböző prognosztikai tényezők tekintetében. Általánosságban elmondható, hogy az életkor nem kontraindikálja az intenzív kezelést. A biológiai életkor meghatározása ugyanakkor kihívás marad. Egy átfogó geriátriai vizsgálat (comprehensive geriatric assessment – CGA) segítségével lehet kizárólag a biológiai életkort a legmegfelelőbben meghatározni.
A CGA a betegek egészségi állapotát széleskörűen vizsgálja, beleértve a táplálkozási státuszt, a szociális helyzetet, a fizikai teljesítményt és a funkcionális, kognitív és pszichológiai állapotot. A teljes CGA különösen időigényes, a klinikumban nehezen kivitelezhető, ezért a gyakorlatban az idősebb betegpopulációnak csak korlátozott része részesül benne. Másrészt nem minden beteg esetében van szükség ilyen széles körű kivizsgálásra. Abból a célból, hogy a kivizsgálásra szoruló betegeket azonosíthassuk, új szűrőeszközöket fejlesztettek ki, amelyek a betegek esendőségének (frailty) meghatározására alkalmasak. Azonban ezeknek az eszközöknek a prediktív értéke továbbra is kiábrándító.
További intenzív kutatásra van szükség ahhoz, hogy hatékonyabb vizsgálati (szűrő-) eszközöket fejlesszünk ki az idős és esendő fej-nyakrákos betegek számára. Ezzel a jövőben személyre szabottabb terápiás terv állítható fel, amellyel csökkenthető a szövődmények kialakulása és az életminőség romlása. Jelen áttekintő tanulmány az irodalomban ismert tényeket foglalja össze az idős/esendő fej-nyakrákos betegek kezeléséről.

Bevezetés: A féloldali gégebénulások esetén általában a hang fáradékonysága, erőtlensége az elsődleges panasz. Bizonyos esetekben azonban a vezető tünet nem a hang minőségének gyengülése, hanem a terhelésre jelentkező légszomj.
Célkitűzés: Az endoszkópos arytenoid abdukciós lateropexia kétoldali gégebénulás esetén elfogadott reverzibilis eljárás, amely a kannaporc lateralizált helyzetben történő rögzítésével a nehézlégzést megszünteti. Célunk a nehézlégzéssel járó féloldali gégebénulás esetében alkalmazott hangréstágító eljárás eredményességének meghatározása légzésfunkciós, valamint hangelemző módszerek segítségével.
Módszer: Két, féloldali gégebénulásban szenvedő beteg műtét előtti és utáni légzésfunkcióját és hangminőségét hasonlítjuk össze a klinikánkon alkalmazott szubjektív és objektív foniátriai és légzésfunkciót meghatározó módszerekkel.
Eredmények: Mindkét esetben az életminőség javult, a nehézlégzés megszűnt, a spirometriai paraméterek szignifikánsak javultak a hangminőség gyengülése nélkül.
Következtetések: Eredményeink bizonyítják, hogy féloldali gégebénulás esetén a légzésfunkció javulása nem feltétlenül jár a hang minőségének romlásával.

Az utóbbi évtizedben a nyaki tályogok incidenciája növekvő tendenciát mutat a dél-alföldi régióban, amely a modern, széles spektrumú antibiotikumok korában furcsának tűnik. A változó szociokulturális környezet, rossz tápláltság, késői orvoshoz fordulás magyarázhatja a szövődményes esetek gyakoriságát. A növekvő városiasodás ellenére újra és újra felbukkannak zoonózisok. A tularémia a fej-nyaki nyirokcsomógyulladások egyik ritkább etiológiája, így a diagnózis szempontjából általában nem gondolunk rá. Glanduláris tularémiában szövődményként tályogok alakulhatnak ki, amelyek sürgős sebészi beavatkozást igényelnek. Jelen cikkben a szerzők egy esetismertetést mutatnak be, továbbá részletezik a Francisella tularensis kórokozó legfontosabb klinikai vonatkozásait.

A primer szájüregi daganatok regionális áttéteinek sebészi kezelése a szelektív nyaki blokk-disszekció, amelynek során eltávolításra kerülnek a IIB szubrégió nyirokcsomói is. Az itt futó n. accessorius műtét közbeni vongálódása miatt gyakori panasz a vállízületi fájdalom és mozgáskorlátozottság, ugyanakkor a metasztázisok aránya igen alacsony. Mindezek miatt a szakirodalomban időről-időre fellángol a vita e régió disszekciójának a szükségességéről.
Vizsgálatunk során célul tűztük ki klinikánkon 2011 és 2016 között primer szájüregi daganat miatt sebészileg kezelt betegeink nyaki blokk-disszekciós anyagának retrospektív elemzését, különös tekintettel a IIB régióból eltávolított nyirokcsomók tumoros involváltságára.
154 betegnél történt sebészi kezelés, ebből 44 beteg (63 nyakfél) esetében kaptunk értékelhető adatokat. A leggyakoribb primer tumorlokalizáció a nyelvtest (18), a szájfenék (17), a gingiva (6), a bucca (2) és a trigonum retromolare (1) volt. 30 beteg esetében észleltünk cN- és 14 betegnél cN+ nyaki státuszt. 45 nyak esetében I–III, míg 18-nál I–IV régióra kiterjedő szelektív nyaki blokk-disszekció történt. Az átlagosan eltávolított nyirokcsomószám ipszilaterálisan 27, míg a kontralaterális oldalon 21 volt. A IIB régióból átlagosan 5,4 nyirokcsomó került kivételre, metasztázist mindösszesen egy szájfenék tumoros beteg esetében észleltünk.
Saját vizsgálatunk és az áttekintett irodalmi adatok alapján kijelenthetjük, hogy a IIB régió nyirokcsomóinak eltávolítása elhagyható a szájüreg kisméretű, T1-T2 nagyságú daganatai és N0 nyaki státuszú betegeinél, a nyelvtesti lokalizációt kivéve, míg a T3-T4-es tumorok és a klinikailag N+ nyak esetében feltétlenül indokolt a régióban lévő nyirokcsomók eltávolítása is.

Jelen tanulmányban kivonatosan áttekintésre kerülnek a fül-orr-gégészet (fej-, nyaksebészet) tárgykörébe tartozó pajzsmirigy-elváltozások, amelyek legtöbbször elülső nyaki duzzanat képében jelennek meg. Terjedelmi korlátok miatt figyelmen kívül hagyjuk ezen betegségek endokrinológiai vonatkozásait, amelyek a való életben természetszerűleg sosem negligálhatóak. A pajzsmirigy fejlődési anomáliáiban, benignus és malignus betegségeiben is kijelöljük azt a diagnosztikus utat, aminek kezdete a fizikális vizsgálatot követő nyaki ultrahang és az aspirációs citológiai mintavétel. Áttekintjük az utóbbi módszer indikációs körét és az így nyert sejtek osztályzására szolgáló rendszert is. Továbbá a citológia képes a gyanús ultrahangleletek alapján a diagnózis pontosítására és ezáltal az optimális terápiás útvonal kijelölésére. Közleményünk részletesen foglalkozik a pajzsmirigygöbök ultrahangos gyanújeleivel és méret alapján történő differenciációjával.

Az utóbbi öt évben jelentősen növekedett a szájüregi, garat körüli, valamint a mély nyaki infekciók incidenciája. A nagyszámú fogászati beavatkozások során a gyulladásos folyamatok gyorsan kijuthatnak a periapicalis térbe, ahonnan adott a további direkt, és hematogén terjedés lehetősége, különösen a mandibula moláris régiójában.

Bevezetés: A hangprotézis-beültetés a laryngectomizált betegek beszéd-rehabilitációjának egy kiváló módszere, amely azonban néha súlyos következményekkel járhat. A leggyakoribb szövődmény a protézis melletti nyál- és folyadékcsorgás.
Módszer: Az SZTE Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán 2013–2016. között összesen 25 laryngectomizált betegünkön 48 hangprotézis (16 Provox^®, 32 Blom-Singer^® hangprotézis) került beültetésre. Hét esetben szövődményként a protézis melletti nyál-, és folyadékcsorgás jelentkezett.
Eredmények: Valamennyi betegünk váladékcsorgása megszüntethető volt, Két esetben azonban a hangprotézis eltávolítására kényszerültünk. Egy esetben a protézis alá helyezett szilikon gyűrűt alkalmaztunk. Egy esetben a „down-sizing”, rövidebb protézis alkalmazása történt, három betegnél a speciális széles peremű „anti-leakage” protézist ültettünk be. Az említett két esetben az ismételten kiújuló tracheooesophagealis fisztulát csak sebészi fisztulazárás szüntette meg.
Következtetés: A leggyakoribb komplikációként a protézis körüli nyál- és folyadékcsorgást tartják számon. Az esetek többségében a minimálisan invazív megoldások is már eredményesek. Az általunk ismertetett nyitott műtéti technika megoldást jelenthet, de sugárkezelt nyakon a végleges siker nem mindig garantált.

A mandibula törése a második leggyakoribb az arcot ért traumák esetén a felnőttek körében. A törések ellátása nagy fontossággal bír, a folyamat gondos tervezést, pontos kivitelezést igényel. Szövődményként okklúziós zavar, később a temporomandibularis ízület idült gyulladása léphet fel, a betegnek napi szintű fájdalmat okozva ezzel. A műtéti tervezésben nagy segítséget nyújt a mandibuláról képzett háromdimenziós modell. Műtéti megoldásként intraorális vagy külső behatolásból minilemezzel és monokortikális csavarral végzett oszteoszintézis.

Összefoglalás
A gyermekkori fül-orr-gégészeti műtétek között az egyik leggyakrabban végzett beavatkozás a tonsillectomia. Gyakorisága azonban felnőttkorban sem hanyagolható el. A műtét indikációját szigorú kritériumok alapján állítjuk fel. A jól ismert szövődményekkel járó műtét egyik legkellemetlenebb velejárója a posztoperatív időszakban jelentkező fájdalom. Számos vizsgálat foglalkozik a méz gyógyászati alkalmazásával, elsősorban gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatásával. A szerzők célja a méz tonsillectomiát követő fájdalomcsillapító hatásának értékelése volt klinikai beteganyagon.
2015 áprilisa és 2016 áprilisa között tonsillectomián átesett betegek (gyermekek, felnőttek egyaránt) egy csoportja (40 fő) naponta legalább 3×1 teáskanál házi mézet (akácméz) fogyasztott a hagyományos fájdalomcsillapítók mellett, míg a kontrollcsoport (41 fő) tagjai csak hagyományos fájdalomcsillapító terápiában részesültek. A páciensek fájdalmát, fájdalomcsillapító igényét, táplálékbevitelük mennyiségi változását kérdőívek segítségével mérték fel a műtétet követő első 10 napban.
A vizuál analóg skálák összevetése alapján a mézet fogyasztók fájdalma kisebb mértékűnek bizonyult a vizsgálati csoportban a kontrollcsoporthoz képest. A fájdalomcsillapító igénye szintén alacsonyabbnak bizonyult a mézet fogyasztók körében, amely szignifikáns különbségben nyilvánult meg a 7. posztoperatív napon, elsősorban felnőttek között. Gyermekeket vizsgálva érdemi különbséget a 3-5. napon a táplálékfelvétel mennyiségében találtak, a mézet fogyasztók szignifikánsan több táplálékot vettek magukhoz a kontrollcsoporthoz képest.
Bár jelen vizsgálat statisztikailag egyértelműen nem támasztja alá a méz hatásosságát a post-tonsillectomiás fájdalomcsillapítást illetően, bizonyos adatok értelmében a szerzők ajánlják műtétet követően a méz fogyasztását, különösen a poszt­ope­ratív első héten, amikor legerősebb a fájdalom.

Summary
Tonsillectomy is one of the most common ENT operations in children. It is also relatively common in adults as well. The criteria for surgery are strictly defined. One of the most prevalent and unpleasant complications following tonsillectomy is post-operative pain. Several studies have investigated the anti-inflammatory and analgesic effects of honey. The aim of the authors was to investigate the analgesic effect of honey in patients after tonsillectomy.
Between April 2015 and April 2016 a group of patients undergoing tonsillectom Investigating the food intake, authors found that children had better ingestion in the honey group on the third to fifth post-operative days compared to the control group.
Although the present study achieved no definite results regarding the effect of honey on post-tonsillectomy pain, some data prove the analgesic effect of honey. The authors recommend the use of honey as an option of post-opy were administered traditional analgesics and honey (40 patients) post-operatively, while patients in the control group (41 patients) were treated with conventional pain-killers only. Patients were asked to complete questionnaires relating to the pain they experienced, the consumption of analgesics and the food intake after tonsillectomy for 10 days.
Comparing the visual analogue scales, patients who were treated with honey reported pain of lower intensity than the control group. Also, a lower dose of analgesics was needed in the group of patients receiving honey compared to the other group, and there was significant difference on the seventh post-operative day especially in adults.erative analgesia, especially in the first week after surgery, when the pain is the strongest.